Details

CollectionMuseum of Applied Arts - tapestry
Inventory number20000
TitleFalikárpit - ún. Medici kárpit - Puttók játékai I. (puttók struccal)
Author Gubernatis, de, Pietro Paolo / kartonrajzoló
Type Kárpit
Description

Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében lévő négy ún. Medici-kárpit (ltsz.: 20000 - 20003) VIII. Orbán pápa megrendelésére készült 1635 körül, egy bő évszázaddal korábbi kárpitsorozat másolataként, amelynek X. Leó pápa volt a megrendelője.
1517 őszén, négy évvel azután, hogy Giovanni di Lorenzo Medici bíborost - a nagyhírű, dúsgazdag firenzei patrícius, Lorenzo "il Magnifico" fiát - X. Leó néven Rómában pápává választották, nagyszabású munkálatok kezdődtek a vatikáni pápai lakosztály Nagy Konstantinról elnevezett termében. Az impozáns méretű Sala di Costantino ez idő tájt nemcsak a pápai audienciák helyszíneként szolgált, de itt rendezték meg a pápai fogadásokat is, amelyek esetenként fényes ünnepi díszlakomák is voltak egyszersmind. A munkálatokat irányító Raffaellóra - az urbinói festőfejedelemre, aki a pápa feltétlen bizalmát élvezte - ily módon sajátos feladat hárult. A terem Nagy Konstantin történetét megelevenítőfalképeinek megtervezése és kivitelezése mellett gondoskodnia kellett egy olyan alkalmi dekoráció elkészítéséről is, amely a díszlakomák idején méltó és illő keretet ad az asztali örömök élvezetéhez. Ez utóbbi célt szolgálta az a húsz, azonos méretű, játszadozó puttókat ábrázoló falkárpit, amelyeket esetenként a teremben felállított vendégfalakra függesztettek.
A falkárpitok ábrázolásainak témaválasztása tekintetében Raffaellót és megrendelőjét a klasszikus antikvitásból eredő, sajátos képzetek befolyásolták. A kor itáliai művészete előszeretettel és megannyi változatban szerepeltette azokat a ruhátlan, szárnyas gyermekalakokat - puttókat -, akiket az akkori közfelfogás félelem, előítéletek és gyanakvás nélküli, paradicsomi lényeknek tekintett. Akiknek örömteli, önfeledt, tréfás játékait nem korlátozza a ráció, a szabályok kényszere. Akik bármiféle, változatos attribútumokkal ábrázolhatók, s esetenként különböző, üzenet értékű jelképes eszközökkel is "felruházhatók". Ez utóbbiak kiválóan alkalmasak arra is, hogy a megrendelő státusát hangsúlyozzák.
A kárpitok megtervezése során Raffaellónak tekintetbe kellett vennie azt az "elvárást", amelyet a hivatalos pápai propaganda hangoztatott X. Leó trónra lépését követően, s ami többé-kevésbé meg is felelt a kortársak várakozásának és reményeinek. Nevezetesen az, hogy az új pápa - a nagy tekintélyű Lorenzo il Magnifico fia, aki mögött a kivételes hatalommal és befolyással rendelkező Medici-család mesés vagyona állt - uralkodása virágzó új korszakot, valóságos Aranykort jelent majd a kereszténység, a katolikus egyház történetében. S minthogy ezt az immár beköszöntött új korszakot maga az új pápa mintegy személyében testesíti meg, illő és szükséges, hogy kellő nyomatékot kapjanak azok a jelentéshordozó jelképes eszközök, amelyek őrá, választott nevére és pápai jelmondatára, valamint családi gyökereire és kötődéseire utalnak.
Nem kétséges, hogy Raffaello messzemenően figyelembe vette mindezeket a megfontolásokat. Súlyt helyezett arra, hogy a harmónia és bőség korszakát, mint óhajtott és remélt új aranykort, célzatos és félreérthetetlen attributumokkal érzékeltesse és tegye láthatóvá; éspedig összefüggésben a pápai hatalom jelvényeivel - tiara, jogar és kulcsok -, a Medici-család ismert emblémáival - járom és strucctollak -, valamint X. Leó "címerállatával", az oroszlánnal. Ugyancsak szem előtt tartotta, hogy a jelképes jelentésű állat-, főként madárfigurák közül melyek legyenek azok - egyebek között strucc, páva, bakkecske és nyúl -, amelyek szerepeltetése a sorozat különböző darabjain kiváltképp indokolt. Az ily módon megkomponált vázlatrajzokat felhasználva tanítványa, Tommaso Vincidor készítette el - munkatársa, Giovanni da Udine közreműködésével - azokat a nagyméretű kartonokat, amelyek alapján sor kerülhetett a kárpitok leszövésére. Ez utóbbi műveletet a korszak legkitűnőbb brüsszeli műhelyében végezték, Pieter van Aelst irányítása mellett.
Az eredeti falkárpit-sorozat 1524-ben érkezett meg Brüsszelből Rómába. Ekkor azonban sem a kompozíciók inventora, Raffaello, sem a megrendelő, X. Leó pápa nem volt már az élők sorában. Az eredeti falkárpitoknak az 1800 körüli években nyomuk veszett, valószínűleg elkallódtak és megsemmisültek a napóleoni háborúk idején.
Hogy mégis lehet némi fogalmunk a reneszánsz-kori textilművészet eme kiemelkedően jelentős alkotásairól, az elsősorban annak köszönhető, hogy megszületésük idején igen élénk kortársi visszhangot keltettek; egykorú leírások mellett számos tollrajz és sokszorosított grafikai másolat (rézmetszet) készült róluk, illetve az előállításukra szolgáló kartonokról (ld. itt és itt). A fennmaradt szöveges és képi források alapján elsőként Eugene Müntz rekonstruálta a húsz kárpitból ciklust. (Ld.: Les tapisseries de Raphaël au Vatican et dans les principaux musées ou collections de l Europe. Paris 1897, 47-53. - ld. itt).
1633-35 között VIII. Orbán pápa megrendelésére másolatok is készültek a Puttók játékai (Gi[u]ochi di Putti) címen ismert sorozat nyolc darabjáról, feltehetően a pápa nyári rezidenciájaként szolgáló Palazzo del Quirinale számára. A kárpitokat Rómában, a pápa unokaöccse, Francesco Barberini kardinális által 1620 körül alapított kárpitszövő manufaktúrában (Arazzeria Barberini) szőtték újra. A kárpitszövéshez Pietro Paolo de Gubernatis készítette elő a kartonokat, Raffaello kárpitjai alapján. Ezekből újraszövött példányokból őriz négyet az Iparművészeti Múzeum. 1637-1642 között VIII. Orbán pápa udvari festője, Giovanni Francesco Romanelli tervei nyomán hét újabb kárpittal egészítették ki a ciklust, melyeken a puttók immár a Barberini pápa emblémáival (például méhkaptárral) játszadoznak. Ebből a sorozatból ött kárpit maradt fenn a római Palazzo Venezia gyűjteményében (ld. itt).
A négy budapesti kárpiton közül az elsőn struccal játszó puttók láthatók: egyikük épp kitépi a madár faroktollát, hogy a fején viselt babérkoszorúba tűzze, a másik két kitépett strucctoll mellé. A strucctollak itt a Medici családra utaló jelképként jelennek meg, a gyémántköves gyűrűn áttűzött három strucctol ugyanis X. Leó nagyapja, Piero de Medici jelvénye volt. A gyűrűn átfűzött három toll a sorozat valamennyi darabján feltűnik a svasztikadíszes keret felső szegélyén, a vörös alapú frízben.
A sorozat második darabján szintén nagy hangsúlyt kapnak a Medici-családra, illetve a megrendelő, X. Leó pápa személyére utaló jelvények: két puttó X. Leó jelvényévle, kettős jármmal játszadozik, míg harmadik társuk lehajol, hogy felemelje a földön heverő Medici-emblémát, az arany gyűrűvel átfogott vörös, kék és zöld strucctollakat.
A harmadik kárpiton középen X. Leó választott címerállata, egy oroszlán látható. Az az állatok királya fején koronával és IHS-monogramos országalmával jelenik meg, míg a körülötte lévő puttók a jogart, a német-római császári koronát, a pápai tiarát és Szent Péter kulcsait tartják.
A negyedik kárpiton a putók egy nyúllal játszadoznak, fölöttük a dús gyümölcs- és virágfüzéren (fesztonon) egy páva ül kitárt faroktollakkal. A pajkos puttók önfeledt játéka ez esetben a földi örömök dicsérete mellett másfajta asszociációkat is kelt: a pompás tollazatú páva minden bizonnyal a hiúságra, a nyúl pedig a bujaságra és a gyávaságra utal. Az állatok tehát a tobzódó gyönyörök kockázataira és veszélyeire figyelmeztnek, megszelídítésük, megzabolázásuk ideájára is emlékeztetnek.
Az Iparművészeti Múzeum 1948-ban Verseghi Nagy Elek (1884-1967) volt vatikáni magyar nagykövettől vásárolta meg a négy kárpitot, amelyek korábban - másik négy darabbal együtt - Bonaparte Mathilde hercegnő tulajdonában voltak Párizsban. A hercegnő halála után, 1904 májusában Georges Petit párizsi műkereskedő galériájában elárverezték a kárpitokat, amelyek gróf Szapáry László (1864-1939) gyűjteményébe kerültek. A kárpitok nem sokkal később Camillo Castiglioni (1879-1957) olasz bankár bécsi gyűjteményébe kerültek, aki 1925-ben a Frederik Müller amszterdami aukciósházon keresztül eladta azokat. A kárpitok ezt követően a berlini Bernheimer műkereskedő cég tulajdonába kerültek. A négy kárpit innen az 1930-as években Verseghi Nagy Elek és holland származású felesége, Elisabeth Janssen (1900-1934) tulajdonába került, akik röjtökmuzsaji kastélyukban helyezték el azokat.
A sorozat két további darabját 1994-ben a műkereskedelemből vásárolta meg a New York-i Metropolitan Museum (ld. itt és itt). Az együttes egy további darabja 2002-ben Vojtech Blau New York-i galériájában bukkant fel, míg a sorozat nyolcadik darabját, amely egykor Victor Hahn berlini műgyűjtő tulajdonában volt (ld. itt), jelenleg ismeretlen helyen őrzik.

Date1633 -1635
Place

Róma

Keywords Textil- és viseletgyűjtemény;
Other fields

Szélesség: 270.0
Magasság: 310.0
Anyag: gyapjú; selyem
Technika: gobelin technikával szövött

Automatic keywords mozaik; mosaic; csempe; tile; kárpit; tapestry; dísz; ornament; művészet; art; szőnyeg; rug; emberi; human; személy; person;


Content provider

Suggestions